Szép lassan mindenki megfeledkezik majd arról, hogy valaha volt egy IE6 (a WordPress 3.2-es verziójának is többek között az IE6 kompatibilitás elhagyása az egyik újdonsága), amihez hosszú ideig próbáltak igazodni.
Az aktuális kérdés: Flash vagy HTML5? De ez majd még eldől. A kiforrott Flash-t azért nem olyan könnyű lenyomni a porondról, különösen egy olyan képlékeny valamivel, mint a HTML5. Nincs vele semmi baj, nagyon ígéretes, csak még közel sem érte el a végső formáját, ráadásul már most mindenki mást lát benne fontosnak, s másként értelmezi, így aztán a HTML5-öt támogató böngészőnkben is érhetnek egyelőre meglepetések egy HTML5-ös weblapon… Azért ez a Flash esetében ritkábban fordul elő (cserébe az meg hajlamos felzabálni az erőforrásokat). De amúgy nem is erről akartam írni, csak mutatni egy oldalt gyorsan, amelyikről könnyen elérjük a modern böngészők aktuális verzióit. Itt azt is láthatjuk, hogy melyik éppen az aktuális – stabil – verzió belőlük. Ja, és az oldal nem más, mint a Browse Happy.
Korábban azért hoztam létre – egy másik szerveren – a blog eredetijét, hogy kísérletezzek a WordPress lehetőségeivel. No, azon már túljutottam, azóta kreáltam néhány WordPress-alapú oldalt és nemes egyszerűséggel imádom. Már nem egyszerű blog-motor, sokkal több annál. A wordpress.com-on persze nem lehet kísérletezni, arra viszont továbbra is használom a blogot, hogy kipróbáljak rajta dolgokat, amelyekről éppen írni készülök (már ha éppen engedélyezett a használata itt, mert valljuk be, kicsit korlátozott a mozgástér). Ez például egy HTML5 alapú slideshow, amelyet pillanatok alatt raktam össze onlinea Slidemypics.com oldalon. Cikk is lesz pár napon belül a dologról, a Techline.hu-n… Beilleszteni itt nem is tudtam a kódot, mert a WordPress.com nem hagyja, szóval marad a közvetlen link.
Az alábbi gyűjteményben több mint 600 ikont találunk, amelyeket felhasználhatunk kedvenc játékaink eredeti ikonjainak lecserélésére.
Bár még ez a méretes gyűjtemény sem képes lefedni az összes eddig megjelent játékot, azért a legnépszerűbbekhez valóban találunk benne ikont. A csere előnye, hogy ezeket az ikonokat “azonos stílusban” rajzolták meg, így akár a Windows Asztalán, akár egy mostanában divatos Windowsos Dock-utánzatra kirakva egyaránt jól néznek ki.
Az innen letölthető csomagban megtaláljuk mind a 680 ikont, a Windowsnak megfelelő ICO formátumban. Akinek esetleg jó minőségű, PNG változatra is szüksége lenne, az iconarchive.com megfelelő kategóriájában megtalálja ilyen formátumban is a gyűjtemény egy részét (ott darabokra szedve szerepel a csomag – Mega Games Pack XX néven -, cserébe viszont az ICO fájlok mellett a PNG verzió is megtalálható a tömörített állományokban).
Aki pedig esetleg még nem tudná, miként is lehet lecserélni az ikonokat. Annak emitt egy rövidke útmutató.
Parancsikon
Kattintsunk rá a jobb gombbal egyszer a parancsikonra, és a megjelenő menüben válasszuk a Tulajdonságok menüpontot. Itt a Parancsikon fülön az Ikoncsere… gombra kattintva választhatjuk ki az új ikont.
Mappa
Egy mappa esetében is hasonlóan egyszerű a helyzet, csak jobb klikk a mappa ikonján, majd a megjelenő menüből a Tulajdonságok menüpont. Itt irány a Testreszabás fül, és ott az Ikoncsere… gomb.
Program
A programok esetében nem ilyen egyszerű a dolog. Persze ha saját fejlesztésről van szó, akkor megoldhatjuk a fejlesztőrendszerben az ikon cseréjét, így az nem jelent gondot.
Ha viszont egy már kész szoftver EXE fájljának ikonját kívánjuk lecserélni – és valamiért nem elégszünk meg az asztali parancsikon cseréjével – akkor bizony valamilyen resource-szerkesztőre, vagy egy ikon cserélő szoftverre lesz szükségünk.
Ilyenből rengeteget találunk az interneten, például az ingyenes Awan Icon Changer-t is (ez letölthető innen). Mielőtt azonban bármelyikkel nekilátunk ikont cserélni, készítsünk biztonsági másolatot az adott EXE fájlról, mert ha a csere valamiért nem sikerül, akár a programunk is sérülhet!
Ezúttal csak egy mini-post, amit írhattam volna akár Twitterre is egyenesen, mert jól elférne akár 100 karakterben is.
Van ugye a www.wallcoo.com oldal, amelyet gyakran látogatok háttérkép ügyben (mert sűrűn frissítik és mert jó minőségűek a képek). Tudom, van ennek angol változata is a www.wallcoo.net címen (ez kínai), de ott valamiért le vannak maradva a frissítéssel.
Szóval ezúttal is a Wallcoo.com-on találtam egy összeállítást, mindenféle “kreatív” montázsból. Akit érdekel a dolog, kattintson ide.
Már egy ideje nyúzom a Windows 7 RC-t, és eddig kevés kivétellel egészen kellemes tapasztalataim vannak (néha azért előtör belőle a Windowsos “énje”).
Viszont ezúttal nem akarok semmilyen komoly fejtegetésbe fogni, csak felhívni a figyelmet, hogy akinek esetleg megtetszett a Windows 7 RC login képernyőjének háttere és szeretné ezt használni Windows XP-ben is, az az alábbi három linkről letölthet egy-egy remek variációt.
Tovább éleződhet a böngészők közötti verseny, ha a mostanában kicsit gyengélkedő Operából megjelenik majd az új változat.
A 10-es verzió számos hasznos újdonságot tartalmaz, így például egy Turbo módnak elnevezett Proxy-rendszert, amelyen keresztül a lassú internet kapcsolattal rendelkezők gyorsabban juthatnak a webes tartalomhoz. Mindezt különböző tömörítésekkel érik el, így a Turbo módban letöltött képek például elég rondák (a tömörítés során jócskán veszik adat), a Flash tartalmak pedig csak akkor jönnek le, ha rájuk kattintva ezt külön kérjük az adott oldalon.
A Turbó mód hátránya a rossz képminőség
A dolog előnye kis sávszélesség esetén (például wifi kapcsolat) jelentkezik, hiszen így gyorsabban jutunk a tartalomhoz, s némi adatforgalmat is spórolunk a dologgal. Gyors internet kapcsolatnál ez a módszer inkább lassít, de egy netbookon kifejezetten jól jöhet amikor wifin vagy mobilon keresztül kapcsolódunk a netre.
Aztán praktikus újdonság még a füles böngészés fejlesztése. A fülek méretének növelésével nézőképeket kapunk az adott oldalakról.
Ezen felül megkapta a Safari 4-ben és a Chrome 2-ben is megtalálható Speed Dial lehetőséget is, amelyben akár 25 kedvenc oldalunkat is eltárolhatjuk nézőképpel, s így egy kattintással nyithatjuk meg őket.
A sebessége is javult, mind a program működését, mind a böngészést illetően (igen, tudom, hogy egykor az Opera volt az ász, de mára a Webkiten alapuló Safari 4 és Chrome 2 simán veri).
Javult a kompatibilitás is, például immár 100/100-as eredményt ér el az Acid 3 teszten a böngésző (ezt talán csak az IE 8 nem képes teljesíteni a friss verziók közül).
Szóval érdemes próbára tenni az új Operát, még akkor is, ha egyelőre csak béta. Nagyon bíztatóan alakul.
Tovább éleződhet a böngészők közötti verseny, ha a mostanában kicsit gyengélkedő Operából megjelenik majd az új változat. A 10-es verzió számos hasznos újdonságot tartalmaz, így például egy Turbó módnak elnevezett Proxy-rendszert, amelyen keresztül a lassú internet kapcsolattal rendelkezők gyorsabban juthatnak a webes tartalomhoz.
Mindezt különböző tömörítésekkel érik el, így a Turbó módban letöltött képek például elég rondák (a tömörítés során jócskán veszik adat), a Flash tartalmak pedig csak akkor jönnek le, ha rájuk kattintva ezt külön kérjük az adott oldalon.
A Turbó mód kissé rontja a képek minőségét
A dolog előnye kis sávszélesség esetén (például wifi kapcsolat) jelentkezik, hiszen így gyorsabban jutunk a tartalomhoz, s némi adatforgalmat is spórolunk a dologgal. Gyors internet kapcsolatnál ez a módszer inkább lassít, de egy netbookon kifejezetten jól jöhet amikor wifin vagy mobilon keresztül kapcsolódunk a netre.
Aztán praktikus újdonság még a füles böngészés fejlesztése. A fülek méretének növelésével nézőképeket kapunk az adott oldalakról.
Ezen felül megkapta a Safari 4-ben és a Chrome 2-ben is megtalálható Speed Dial lehetőséget is, amelyben akár 25 kedvenc oldalunkat is eltárolhatjuk nézőképpel, s így egy kattintással nyithatjuk meg őket.
A sebessége is javult, mind a program működését, mind a böngészést illetően (igen, tudom, hogy egykor az Opera volt az ász, de mára a Webkiten alapuló Safari 4 és Chrome 2 simán veri).
Javult a kompatibilitás is, például immár 100/100-as eredményt ér el az Acid 3 teszten a böngésző (ezt talán csak az IE 8 nem képes teljesíteni a friss verziók közül).
Szóval érdemes próbára tenni az új Operát, még akkor is, ha egyelőre csak béta. Nagyon bíztatóan alakul.
Melyik a jobb? A Google vagy a Bing? Nos, a funkciók kielemzésre még visszatérek, de addig is emitt egy oldal, ahol egy kattintással tesztelhetjük a két keresőt.
A http://www.blackdog.ie/google-bing/search.php oldalon egyetlen mezőbe kell csak beírni a keresett kifejezéseket, majd egy kattintással indulhat a keresés mind a Google-ban, mind a Bing-ben. Az eredményt osztott ablakban látjuk (de nézhetjük csak az egyik, vagy másik listát is, ha ahhoz van kedvünk).
Ha másra nem, arra remek az oldal, hogy gyorsan és kényelmesen leteszteljük a két szolgáltatás alap – és talán legfontosabb – lehetőségét: a keresést.
Az mondjuk más kérdés, hogy ennél azért mindkét rendszer többet tud. Ha például valaki a Bingből az angol/német változatot használja, tapasztalni fogja, hogy a videós keresés nagyon jól sikerült (persze részrehajló, de hát melyik nem az). Ahogy a kurzort a nézőkép fölé mozgatjuk, rögtön belenézhetünk az adott videóba. A képkeresés is testre szabhatóbb, mint a Google-ban (bár nekem eddig a Google lehetőségei is megtették).
Szóval lehet szeretni vagy utálni a Microsoftot, mostanában úgy tűnik, nagyon szeretnék összekapni magukat. A Windows 7 és a Bing egyaránt bíztatóra sikerült. Aztán, hogy a Bing mire lesz elé a Google-val szemben, az majd kiderül fél év múlva. Én például maximum akkor fogom használni, ha valamit nem találok meg a Google-val (erre ugye rendkívül “nagy” az esély)…
Egyelőre a Windows 7-nek nagyobb esélyt jósolok az XP leváltására, mint a Google vs Bing ügyben a Google letaszítására a trónról…
A Linuxok egyik kényelmes funkciója a csomagkezelő, amelyben egyetleg listából választhatjuk ki a telepítendő alkalmazásokat. Roppant mód leegyszerűsíti a telepítés menetét. Kényelmesebb még az OS X Applications mappájába történő “dobálásál” is, pedig az már tényleg az egyszerűsítés netovábbja.
Nos, Windowson is elérhető egy hasonló program, amely amellett, hogy kényelmes telepítés tesz lehetővé, ráadásul csupa ingyenes alkalmazást érünk el belőle.
Az AppSnap így Windowsos csomagkezelőnek is tekinthető. Egyetlen felületről, részletes listából, pillanatok alatt telepíthetünk, akár egyszerre több programot is. Az eltávolításuk is megoldható, ugyanígy.
Az ingyenes felhozatal olyan nevekből áll, mint az AbiWord, a FlashGet, a Free Commander, a KeePass, a DeepBurner vagy éppen a Launchy. És ez persze nem a teljes választék. Segédprogramoktól a játékokig minden van benne.
A már telepített szoftverek verziófrissítését is elvégezhetjük az AppSnapól, így még ehhez sem kell felmásznunk az internetre egy böngészővel és keresgélni.
A Linuxok egyik kényelmes funkciója a csomagkezelő, amelyben egyetleg listából választhatjuk ki a telepítendő alkalmazásokat. Roppant mód leegyszerűsíti a telepítés menetét. Kényelmesebb még az OS X Applications mappájába történő “dobálásál” is, pedig az már tényleg az egyszerűsítés netovábbja.
Nos, Windowson is elérhető egy hasonló program, amely amellett, hogy kényelmes telepítés tesz lehetővé, ráadásul csupa ingyenes alkalmazást érünk el belőle.
Az AppSnap így Windowsos csomagkezelőnek is tekinthető. Egyetlen felületről, részletes listából, pillanatok alatt telepíthetünk, akár egyszerre több programot is. Az eltávolításuk is megoldható, ugyanígy.
Az ingyenes felhozatal olyan nevekből áll, mint az AbiWord, a FlashGet, a Free Commander, a KeePass, a DeepBurner vagy éppen a Launchy. És ez persze nem a teljes választék. Segédprogramoktól a játékokig minden van benne.
A már telepített szoftverek verziófrissítését is elvégezhetjük az AppSnapól, így még ehhez sem kell felmásznunk az internetre egy böngészővel és keresgélni.
Nem, nincs belőle új verzió, csak gondoltam felhívom a figyelmet rá újra, hogy le lehet tölteni teljesen ingyen a Letöltések gombra kattintva (vagy ide).Annak, aki még nem ismeri: ez egy matekatikai gyakorló szoftver gyerekeknek (kisiskilásoknak).
Összeadás, kivonás, szorzás, osztás stb. Állítható határértékek és műveletek negatív számokkal, mindez kicsit multimédiás köntösben.
No, ez sem lesz egy hosszú bejegyzés, mert közben megírtam az első kört a Tekire. Szóval ott elolvasható amit a telepítés előtt át kell gondolni és az is, mit érdemes csinálni telepítés után.
Később folytatom (hetente egyszer biztos, de lehet, hogy sűrűbben)…
Amúgy még mindig meglepően jónak tűnik a Windows 7. Nem térnék vissza Macről Windows platformra (lassan három éve lesz, hogy teljesen átálltam), mert számomra még mindig kényelmesebb az OS X és a rajta futó szoftverek (valahogy átgondoltabb, rugalmasabb az egész), de a Windows 7 a Windows XP-hez képest végre előrelépés lesz, ellentétben a Vistával. S míg a Vistánál nem tudtam egy érvet sem felsorakoztatni, hogy miért lenne érdemes egy átlag felhasználónak átszoknia az XP-ről - és kicsit ismerkedni az új felépítéssel, amit a felhasználók többsége nem nagyon szeret -, a Windows 7 esetében már végre látom értelmét ennek.
Legalábbis átmenetileg ingyen van és eddig jónak tűnik. Nem más ez, mint a Kaspersky Anti-Virus for Windows 7, amelynek a tesztverziója ingyen letölthető a cég honlapjáról, azaz innen: http://www.kaspersky.com/windows7
Most, hogy felvarázsoltam a gépre a Windows 7-est, gondoltam kipróbálom végre ezt is. Eddig szimpatikus. Nem fogja vissza a rendszert.
Kaspersky, kifejezetten Windows 7-hez
Októberig ingyen lehet használni, így az RC változat védelmére elvileg tökéletes.
Amúgy egyre szépül a Windows 7: kapott egy halom új háttérképet. :)
A funkciókat még nem nagyon néztem, de hát nagyjából 10 perce van fent az iMacen (igen, bootcamp). A telepítéssel nem volt semmi gond, az ATI x1600-as kártyához pedig azonnal leszedte a drivert a netről, az első indulás után. Az iSight felismeréséhez azért szüksége volt a Leopard telepítőre, de ez mondjuk benne volt a pakliban. A Bluetooth driver is az OS X bootcamp telepítőjével került fel (nem használtam a központi telepítőt, csak azt telepítettem külön a lemez Drivers mappájából, amit nem ismert fel kapásból a rendszer).
Szóval a telepítés ok, a védelmi szoftver megoldva. Mára azt hiszem elég ennyi a Windows 7-ből. Holnap majd átnézem, mi változott a bétához képest…
No, ezt is megértük! Immár publikus RC változata is van a Windows 7-nek. Állítólag október 23-ától lesz végleges OEM is (“kedves dátum” tőlük – ha valóban igaz -, számunkra így igazán “forradalmi rendszer” lesz…). Egyelőre viszont RC változat van és az legalább ingyen!
Mivel a bétával meglepően jó tapasztalatokat szereztem (legalábbis a Vistához képest csodásan ment), most felteszem az RC-t is. Bevallom, drukkolok kicsit a Microsoftnak, még akkor is, ha ma speciel jobban örültem volna végre egy OS X Leopard frissítésnek (merre jár a 10.5.7 kedves Apple???). Már nagyon unom, hogy a Mail nem hajlandó RTF-be menteni leveleket (RAW-ba simán, de az RTF nem működik a legutóbbi frissítés óta és nem csak nálam van így). Szóval a Windows 7-nek örülök, mert most megint van mit tesztelni, de az OS X frissítést azért jobban várom, lehetőleg olyan formában, hogy a Safari 4 bétáról ne kelljen lemondanom a frissítés után.
No, de elkanyarodtam. Szóval itt a Windows 7 RC, tessenek letölteni! Mivel még ma felrakom, este vagy holnap reggel majd leírom a tapasztalatokat.
Több mint 2 GB az ISO mérete, de hajnalban még gyorsan jött, szóval van remény, hogy ezúttal a Microsoft szerverei nem dőlnek össze, mint anno a béta első napján.
Ismét frissült! Néhány hibajavítás és pár új funkció került bele, illetve a felületét cseréltem (utóbbit kényszerűségből, mert sikerült elhagynom az eredeti fájlt).
Letölthető a Letöltés menüpontban (micsoda meglepetés!). Aki esetleg angol Windowsra teszi, az talál belőle immár angol verziót is, bár működés szempontjából a dolog lényegtelen.
Egyelőre ugyan még teszt fázisban van, de már letölthető a Credible Active Corners a Letöltések menüpontban.
A segítségével a képernyő négy sarkához lehet funkciókat rendelni Windowson, nagyjából úgy, ahogyan OS X-en azt a rendszer is tudja.
A beállítás viszonylag egyszerű, a Futtatás parancs és a paraméterek használatával szinte minden funkciót hozzá lehet rendelni, de ha valakinek van még fix javaslata, szívesen fontolóra veszem a beépítését. Letölteni a blog tetején látható Letöltések menüpontban lehet. Ingyenes! Használja mindenki egészséggel.
Aki hibát talál, kérem, hogy jelezze nekem e-mailben (vagy itt, kommentben). Thx!
Miután tegnap behalt a szerverük (úgy látszik, mindenki kíváncsi, jobb-e a következő Windows, mint a Vista), a Microsoft most megerősített szerverekkel állja a letöltési rohamot. Ráadásul már nem csak az első 2,5 millió érdeklődő teheti magáévá a rendszer bétáját, hanem bárki, egészen január 24-ig.
Nálam is itt van felírva egy DVD-re, szóval hamarosan megnézem, milyen a publikus béta. A korábbi – nem publikus – kiadás tetszett, így van remény, hogy most helyrehozzák a Vistában elkövetett hibákat.
Persze ez még csak béta, de alapvető dolgok leszűrhetők már ilyenkor (a Vistánál például látszott, hogy nem lesz egy sikertörténet).