Címke: iPhone játékok

Angry Birds Legóból (is)

Ha van két dolog, amelyekről bizton állíthatjuk, hogy tömegek rajonganak értük, akkor az az Angry Birds és a LEGO. Utóbbi persze kicsit régebbről datálódik, generációk nőttek fel rajta, míg a madaras-malacos csoda azzal dicsekedhet, hogy rekord idő alatt hódított meg milliókat.

Ha valaki egyaránt kedveli mindkettőt, akkor Tsang Yiu Keung Facebook oldalán megtalálja az eddigi legjobb párosítást.
Persze az Angry Birds már rég túlnőtt azon, hogy annak idején letarolt mindent az App Store-ban. Szinte minden mobil platformra megérkezett, de ha valaki Windowson vagy Macen akar vele játszani, már az sem gond. De lesz Playstation verzió is, mi több, készül a társasjáték kiadás.

Az pedig már nem újdonság, hogy plüssként akár együtt is aludhatnak a dagadt madarakkal az elvetemültebb rajongók…

Mellesleg annak idején Gombóc Artúr is sokra vihette volna e tekintetben. Minden adottsága megvolt hozzá… :)



Megfúrták az iPhone-os C64 emulátor megjelenését

Bizonyára nem vagyok egyedül a sorban, aki várta, hogy végre megjelenjen a C64 emulátor iPhone-ra. Nos, immár játszhatnánk kedvenc “régiségünk” digitálisan felújított változatával, de úgy tűnik, az Apple megfúrta a projectet, mielőtt megjelenhetett volna az App Store-ban.

Nem szép dolog, de joguk van hozzá, márpedig úgy tűnik – a licenc szerződések alapján -, hogy nem szívesen látnak efféle emulátorokat az iPhone platformon. Az iPhone alkalmazásoknak ugyanis nem megengedett a külső programok indítása, márpedig a C64 emulátor éppen ezt teszi (igaz, ugyanezt teszi például a SEGA-féle Sonic című játék is, amelyet bármikor megvehetünk az App Store-ban).

Persze az is elképzelető, hogy az emulátoron belüli játékvásárlási lehetőség szúrja inkább az Apple szemét, hiszen a régi C64-es játékok részben konkurenciát jelenthetnek a friss iPhone játékoknak (no, nem grafikailag, pusztán a játékélmény szempontjából). Bár lehet, hogy csak rosszindulatú vagyok…

Maradjunk annál a verziónál, hogy a fejlesztők az SDK-ból mindent elolvastak, leszámítva a külső programok futtatására vonatkozó részt. Programozni tudnak, olvasni viszont nem…

Szóval egyelőre jegelve van a dolog, így csak reménykedhetünk, hogy az alább látható videón bemutatott lehetőségeket egyszer mi magunk is kipróbálhatjuk végre az iPhone-on.


Marble Blast már iPhone-on is

Nagyjából a 3G-s iPhone megjelenése óta figyelem, mikor jelenik meg végre egykori kedvenc játékom végre iPhone-ra is. A Marble Blast Gold volt az, amivel még a gyereket is le lehetett foglalni a gép előtt mindig. Nagy izgalommal figyelte, hogy sikerül-e átjuttatni a színes golyót a változatos és könnyed hangulatú (viszont jó nehezen teljesíthető) pályákon.

Picture 2

Gyereknek és felnőttnek egyaránt remek szórakozás és most végre – a Maces és Windowsos verziók után – magunkkal vihetjük iPhone-on is.

Mondjuk ha nem lennék ekkora rajongója, akkor azért biztosan keményebben értékelném a játékot, mert grafikailag és hangulatban azért kicsit elmarad az asztali verziótól.

Picture 1

Előbbi még érthető, mert erőforrás mennyiség és kijelzőméret szempontjából azért mást nyújt egy iPhone, mint mondjuk egy iMac. De speciel a 20 új pálya helyett megtarthatták volna az eredetieket, mert azok valahogy hangulatosabbak voltak (bár itt is szinte minden extra megvan, ami ott megvolt). Amúgy a grafika is lehetne jobb, ismerve az iPhone képességeit, de szerintem ezen még dolgoznak majd a frissítések során.

Az irányítást szokni kell, de alapvetően jól kitalálták, a pályák teljesítése viszont nehezebb így, mint egérrel. Multiplayer lehetőség is van!

A Marble Blast Mobile a stílus, vagy a konkrét előd rajongóinak kötelező vétel (ha nem 5 dollárért adnák, hanem kettőért, akkor mindenkinek az lehetne).

Én azért még reménykedem, hogy kiadnak hozzá egy kiegészítő csomagot majd valamikor, amiben letölthetővé válnak az eredeti pályák (az iPhone 3.0-ban úgyis új funkcióként debütálnak a külön megvásárolható pályák, eszközök, térképek stb. a játékokhoz és alkalmazásokhoz).

Aki pedig nem ismerte az eredetit, annak emitt egy kis videó ízelítő…


Marble Blast már iPhone-on is

Nagyjából a 3G-s iPhone megjelenése óta figyelem, mikor jelenik meg végre egykori kedvenc játékom végre iPhone-ra is. A Marble Blast Gold volt az, amivel még a gyereket is le lehetett foglalni a gép előtt mindig. Nagy izgalommal figyelte, hogy sikerül-e átjuttatni a színes golyót a változatos és könnyed hangulatú (viszont jó nehezen teljesíthető) pályákon.

Gyereknek és felnőttnek egyaránt remek szórakozás és most végre – a Maces és Windowsos verziók után – magunkkal vihetjük iPhone-on is.

Mondjuk ha nem lennék ekkora rajongója, akkor azért biztosan keményebben értékelném a játékot, mert grafikailag és hangulatban azért kicsit elmarad az asztali verziótól. Előbbi még érthető, mert erőforrás mennyiség és kijelzőméret szempontjából azért mást nyújt egy iPhone, mint mondjuk egy iMac. De speciel a 20 új pálya helyett megtarthatták volna az eredetieket, mert azok valahogy hangulatosabbak voltak (bár itt is szinte minden extra megvan, ami ott megvolt). Amúgy a grafika is lehetne jobb, ismerve az iPhone képességeit, de szerintem ezen még dolgoznak majd a frissítések során.

Picture 1

Az irányítást szokni kell, de alapvetően jól kitalálták, a pályák teljesítése viszont nehezebb így, mint egérrel. Multiplayer lehetőség is van!
Ettől függetlenül a Marble Blast Mobile a stílus, vagy a konkrét előd rajongóinak kötelező vétel (ha nem 5 dollárért adnák, hanem kettőért, akkor mindenkinek az lehetne).

Picture 2
Én azért még reménykedem, hogy kiadnak hozzá egy kiegészítő csomagot majd valamikor, amiben letölthetővé válnak az eredeti pályák (az iPhone 3.0-ban úgyis új funkcióként debütálnak a külön megvásárolható pályák, eszközök, térképek stb. a játékokhoz és alkalmazásokhoz).
Aki pedig nem ismerte az eredetit, annak emitt egy kis videós ízelítő…

Marble Blast Gold from GarageGames (Derek Bronson) on Vimeo.


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.